2015. augusztus 19., szerda

DIY Koporsó alakú táska (Jack Skellington style)




Képeket most nem hoztam, mert a fojtogató kánikulában ezzel is többet sz@arakodtam, mint terveztem.

Először papirból kivágtam a koporsó formát, majd rátettem a kartonra, megrajzoltam a körvonalát és az oldalakat (mint a kockánál). Közvetlenül a hátulsú oldala mellett megrajzoltam a "hátát", majd annakis az oldalait. A felső rész oldalainak a hossza 3cm, míg az alsóknak 4cm.

Ezután kivágtam, egy késsel végigmentem a széleken, hogy könnyebb legyen behajlítani, majd behajlítottam az oldalakat. A hátulsó oldal közepén húztam egy vízszintes csíkot, aminek a mentén behajlítottam (kifelé), hogy könnyen lehessen kinyitni, illetve bezárni.

A széleket ragasztószalaggal rögzítettem, majd kívül az egészet bevontam fóliával, hogy vízálló legyen. Én tűzőgéppel fixáltam, de ha van otton jobb ragaszti, szerintem az is megteszi.

Ezután megvarrtam a "huzatot". Külön a tetejét (az oldalakkal együtt, kivéve a hátulsóval), a hátulsó oldalét, majd az alját (szintén az oldalakkal együtt). Az anyagot ugyanúgy vágtam ki, ahogy a kartont, és a kilógó részeket összevarrtam, hogy tökéletesen illyeszkedjen az élekre.

Miután rávarrtam a "huzatot", bele varrtam egy csíkos anyagot bélésnek (ha már Jacsk Skellington, vagyis "Tim Burton inspired", akkor legyen fekete-fehér csíkos).

A "nyílásra" varrtam tépőzárat 2 helyre, majd szalagot is, hogy ne látszodjon a "huzat" meg a bélés varrása.

Egy régi szíjból és láncból megcsináltam a vállát, illetve 4 darab négyzetet vágtam ki a szíjból, amire rákerült 1-1 darab vékony szalag (ebbe illesztettem a cáncot), végül felvarrtam és rátettem a vállat.

Végül jött a dizájn :D Fehér körömlakkal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése